Négyen egy dobozban!

Az utolsó, de rohadt hosszúnak várható napunk reggelén korán keltünk: kávéfőzés, pillogtatás, Gergő ismét pörög mint a ventilátor, kocsiba be ki le fel ki be fel hátra előre be az ajtón ki a csomagtartóajtón majd fel az ágyra le a földre ki be fel hátra be és igy tovább. A három napkeleti bölcs pedig jóságos türelemmel nézi ahogy parázok az apróságokon, és napszemüvegben cigarettáznak felváltva. 

Az előttünk álló 1500 kilométert megtételére kb 20 óránk van, igy még van időnk egy cigire, majd lassan búcsút veszünk az Aranyparttól és a bohókás kempingtől, ahol, bevalljuk, az összes placc közül a legjobban éreztük magunkat. Tartólábak fel, motor melegit, biztonsági öv, egyes, kuplung fel, öööööööö..... álljunk csak meg, nem láttátok a telefonom? 

Zavart csend, majd másfél órán keresztül mocskos káromkodással teli keresés kezdődik, Gergő háromszor is szétszedi a priccset ahol utoljára látta a becses eszközt. Azon kedves olvasóink kedvéért, akik nem ismernék, elárulom hogy ami Napóleonnak a pálca, Zorronak a maszk, Tomnak Jerry, az Gergőnek a Blackberry: nincs az a földönkivűliek támadása, amely rávenné, hogy kiejtse balkezéből a töpszli kis téglát. Éppen ezért most éppen azon töri a fejét, hogy mikor is backupolta utoljára, meg hogy át van irányitva Renátához de akkor is, meg hogy Blackberry szerver blabla, és már szedi is szét a kukát. Na, ekkor szólnak a napkeleti bölcsek hogy nekeresd, megvan. Bár háromszor is átforgatta az ágyat, a gonosz kis gép mindig elbújt. Na, toljad neki Szabikám, még 18óra! Nyuuugi, mi történhetne ezen a pár kilométeren....

Éppen ezért, ötven kilométerrel az indulás után, megállunk egy röpke kajaszünetre, mert majd behozzuk az autópályán, lazaság van. Aztán belefutunk egy kétórás megadugóba, elsőre beparázunk (illetve csak egy közülünk, de azt nem árulom el hogy ki) majd rájövünk az élet másik nagy igazságára: ha autópályán dugóba kerülsz, mindig legyen nálad lakókocsi! Miközben a többi autós a pisilőbokrot keresi az olasz pusztán, mi egész komfortosan elvagyunk, Szabi ebédet készit, Gergő Nirvanát dobol a kormányon, Bogica lassan szundizik, csak Mona száll ki cigarettázni, akkor is belefut egy marosvásárhelyi fószerbe, aki epret szállit Padovába. Majd, hogy bosszantsuk az autós társadalmat, Szabi kirázza az abroszt evés után a pályára, mint a gondos háziasszony. 

Majd, eseménytelen ezer kilométer, felváltva vezetünk, óvatosan szlalomozva a 91-es sebességgel a 89-cel haladót előző kamionosok között. A tempó stabilan 120, fogyasztás 12 és 13 liter között, MR2 Akusztik válogatás. Lassan beszürkül az ég, csökken a forgalom, a tétova autósok egyre idegesitőbbek, mi pedig óvatosan fékezünk, a lányok szundiznak hátul, komótosan faljuk a kilométereket. Szabi kávé, Gergő RedBull, és még ötszáz kilométer, már sötét éjszaka van, előjön az elmúlt sűrű napok kialvatlansága és kiderül, hogy nem is vagyunk annyira pihentek, mint ahogy kéne legyünk egy szabadság végén. Vezetés közben, akárcsak az elmúlt két hétben, beszélgetünk: életről, barátságról, és  mi is csodálkozunk, hogy még mindig van miről. Aztán éneklünk egy kis L-art pour L-art-ot,  kideritjük hogy nem Szlovéniában vagyunk és nem is Horvátországban, hanem már Magyarországon. Ébresztőnek viszont tökéletes a benzinkútnál történt afférunk a román vendégmunkásokkal, akik a kutasnak lassan artikulálják hogy "ingheţată, măi!" 

Három körül aztán, miközben épp ott tartunk, hogy a fénysebességgel haladó űrhajó orrára kell-e reflektor, Szabi nekem szegezi az utóbbi két hét legmagvasabb kérdését: szerinted az elmúlás Pest előtt mennyivel kezdődik? Kicsit csodálkozom, hogy eme vidám természetű fiatalember azért mennyire komoly gondolatokkal szánt kurva mélyen a lelke traktorán, majd összefoglalva pozitiv gondolataimat, próbálom 110nél kizökkenteni a schopenhaueri magányból. Ő kicsit bambán néz, először nem érti, majd pontosit: az EM NULLÁS, te barom! Ja, igy már más, önfeledt kacagás és tovább! 

Még pár kilométer az M0-n, egyre közelebb járnak az elválasztó betonkockák, keserű a számban a kóla, Lovasi is egyre több hülyeséget beszél, aztán reggel ötkor, ragyogó napfelkelte közepette megérkezünk egy OMV kúthoz, engedélyt kérünk és kapunk egy kis parkolóbeni szundizáshoz. Fél kilencig, majd utolsó álmos reggelünket maximálisan kiélvezve, utoljára összepakolunk és átadjuk az autót a főbérlőnek. 

Itt már csak egyetlen kérdés maradt, az előző részekben emlitett tetővel mi legyen: eltört egy kar és van egy hasadás a ponyván. Főbérlő nem javit ilyesmit, csak újat vesz, elmagyarázza a cégpolitikát, mi megértjük és igy lesz egy alig használt előtetőnk, amelyhez rendelünk pár alkatrészt és majd árusitjuk ebayen, neki pedig egy új. Úgyhogy vigyázni, kedves lakóautózni vágyó olvasóközönség, ilyen többletköltségek és bosszúságok becsúszhatnak. 

Mi eközben félálomban átpakoljuk az összes kacatot a királyi Vectrába, búcsú a kétheti csigaházunktól és a szabadság utolsó állomásán becsekkolunk Tapasztó familyhez, akik nagyi töltöttkáposztájával és nagy adag szeretettel várnak bennünket. Fényképnézegetés, csevej, finom ebéd, végre igazi tusolás, majd gátlástalan szundizással háláljuk meg vendéglátóink szeretetét. Aztán, igazán utolsó párszáz kilométer hazáig. Gergő és Mona tovább is haladnak másnap reggel a romantikus Bukarest felé, egyet tombolni a Bon Jovi koncerten, de arról már nem irnak blogot. 

Itt ér véget a kéthetes együttlakásunk, amely valószinűleg sokkal szinesebb és érdekesebb volt, mint ahogyan azt itt leirtam. Hogy mi a tanulság, erről lehetne oldalakat és számos könyvet megtölteni, röviden: 

Kiknek nem ajánljuk a lakóautózást? Azoknak, akik most fedezik fel az all inclusive fetrengés szépségeit, mondjuk Törökországban. Azoknak, akik kényelemre és kiszámitható, pihentető unalomra vagy éppen csoportos buszos múzeumnézegetésre vágynak. Klausztrofóbiásoknak, mikrobiofóbiásoknak, szégyenlőseknek, szendvicsérzékenyeknek és mindazoknak akik nem ismerik eléggé párjukat, barátaikat vagy éppen saját magukat. 

Kiknek ajánljuk a lakóautózást: mindenki másnak. 

Többen kérdeztétek, hogy lesz-e következő lakóautós nyaralásunk? Természetesen igen a válasz, 1-2 év múlva megismételjük, de akkor egy hónapig, ha minden jól megy akkor már szorgos kis porontyok fognak tötyögni a söröző apáik lába alatt, de ez már egy másik blog témája lesz. 

Köszönjük a figyelmet, remélem élvezetes volt a napló követése, nekünk mindenképpen. Biztos kimaradt egy pár jó sztori, vagy néhány összeszólalkozás dokumentálása, de a legfontosabb, hogy ugyanolyan barátokként jöttünk vissza, mint ahogy elindultunk és az érkezés másnapján is összeültünk, na nem egy szendvicsre hanem egy finom közös kávézásra, mert olyan rég beszélgettünk életről, barátságról. 

Most következnek a munkás hétköznapok, ha ismét beakad valami expedició, nem fogtok róla lemaradni. Úgy is mondhatnám, nem lesz az a kinzó információhiány. 

Bármilyen lakóautós kérdésetek van (mennyi is az autópályadij, meg hogy mit érdemes vinni és hova és hány sör fér a hűtőbe), irjatok mailt a filemonika kukac gmail.com cimre. 

Kellemes nyarat! 

Tanulmányi kirándulásunk következő epizódja már a francia Riviérán játszódik, kiindulópontja az a kemping, ahol a tulaj cigivel a szája sarkában viccelődik a vendégekkel, az étterem főnöke pedig együtt énekel velük az asztaloknál és hasonló bohóságok. És bár nem olcsó a sör, de már tuti, hogy a paradicsomba jutottunk: homokos tengerpart a csajoknak, biére la pression a fiúknak.

Első napi kirándulásunkat Port Grimaudban kezdtünk, amely az eddigi legszebb városka, amelyben jártunk, Velencét is beleértve: pálmafák, házacskák és köztük apró csatornák a yachtoknak. Innen indul a Saint Tropez-ba tartó hajócska, amelyről aztán átszálláunk az igazira, majd kerülgetve a milliós tengerjáró yachtokat, hamarosan kikötünk Saint Tropezban.

Amely pont olyan, mint ahogy elképzeltük: napfény, szűk utcák, gendarmerie, ismét yachtok, métázó öregemberek a parkban, shoppingoló középkorú madame-ok és yachtokat bámuló messieu-k. Kicsit levon az élvezeti értékből a tizpercenként induló és megálló eső, egyik hajóról le, a másikba be, keringünk órákat a Louis de Funes-filmek helyszinein majd vissza Port Grimaudba. Séta a tengerparton hazáig, ugyanott ahol Brigitte Bardot mászkált lenge ruhácskában vagy éppen ahol Lüttyő felügyelő kergette a gonosz virágtolvajokat. A képen: részlet a tizperces zuhéból.

Másnap Mona már korábban berittyenti a kávégépet, hiszen Monacó vár, ezúttal viszont nem hajóval vagy kockaformájú mozgó lakással, hanem busszal majd vonattal támadjuk meg a gazdagság fővárosát. Egy kicsibusz, egy nagyobb busz, egy személyvonat és egy gyorsvonat felhasználásával délre érünk Monte Carlóba, amely egy öböl, körbekeritve luxussal. Fel a hegyre, el a kaszinó előtt, benéz az alagútba, be a McDonaldsba, mert ugye a környéken kapható langusztás-epres degusztációs menüket nem a mi pénztárcánkhoz szabták. A képen: AZ a bizonyos kanyar, mi szimulátorozunk.

Luxusautófelhozatal kábé mint kilencvenben a turbórágók időszakában, amikor azt hasonlitottuk hogy a Lamborghini erősebb-e mint egy De Tomaso Mangusta. A képen: ami itthon luxus, az ott taxi.

Ettől függetlenül, és ezt nem felvágásból mondom, de annyira nem nagy és csillogó és truváj, mint ahogyan azt a tévében láttuk vagy ahogyan vártuk. És ahogy a Hunter S Thompsonra hasonlitó kempingtulaj is elmondta (igaz hogy franciául) de pontosan két órát töltöttünk el az aranyporban, majd tipli haza, a mi kis drága kempingünkbe, ahol nincs vécéülőke de a szomszédaink méta bajnokságot rendeznek délután mi pedig nézhetjük őket sörrel a kezünkben.

Cannes már franciább, a brasserie előtt csücsülő emberek lógatják le a lábukat az utcára, kötelező fotózkodás azon a bizonyos vörös szőnyegen, egy kis tengerbe láblógatás majd gyorsvonat, személyvonat, valahol megáll. Egy bohókás buszos utazás (azaz, felveszünk minden jó csajt) végén újra a kempingben, már nincs erőnk főzni, hanem becsekkolunk minden idők legmulatságosabb és legközvetlenebb étteremtulajához, aki szaladgál az asztalok között, udvarol a feleségeinknek, énekel kicsit majd megy tovább. Lassan sejtem, melyik népről mintázta Rejtő a hőseit, csak épp a tulaj közli hogy „my friends, ich bin ein echter italiano”. Ezt bebizonyitandó, énekel valami olaszt a szomszéd asztalnál majd szalad tovább.

Utolsó napunk a Riviérán úgy kezdődött, hogy leköltöztünk a tenger partjára, konkrétan 15 méterre tőle, ez romantikus és praktikus szempontokat figyelembe véve is remek ötletnek bizonyult: az éjszakai fürdéshez, na meg hogy napközben is feljárjunk az autóhoz egy kis hideg sörért, vagy éppen főzni egy babgulyásos csülkös csilis krumplis izét, uborkával.

Közben, nem csak jó dolgok történnek: egyik előző este akkora eső esett, hogy leszakadt a lakóautó napernyője, amelyet a szakszerviz se tud megoldani, így ki sem lehet bontani, ettől szomorkodunk viszont ezen a helyen csak kéne valami árnyék. Komámasszony, húzzunk spárgát, így mondja a népdal is, így összekötjük a lakóautót a villanyoszloppal és a pálmafával, ráteritjuk a lepedőket csipesszel és már kész is a Robinson Crusoe-dijas épitmény. Majd újra strand, este Elvis-imitátor énekel a helyi korcsmában, mi pedig készülünk a hazaútra. A képen: komáék épitenek és végre egy közös kép:

Most reggel van, utolsó álmos kávézgatásunk az aranyhomokban. Kicsekkolás, vizleeresztés, cuccok rögzitése, feltöltés, doboz-takaritás majd Olaszország, Szlovénia és Magyarország, kicsit módosult a terv igyanis reggelre kell Pesten legyünk, hogy a tetőt még tudják szervizbe vinni.

Úgyhogy bye-bye Aranypart, szomszédok, sármos tulaj, bolond lány, énekes éttermes, ülőke nélküli vécék, hangyák, kabócák, biztosan visszajövünk.

Most vár ránk egy erős 1500 kilométer, felváltva vezetünk majd és valahol Magyarországon bivouacolunk majd, ez azt jelenti hogy nem kempingben hanem a vadregényes magyar autópályapusztán fogunk éjszakázni. Kicsit stresszes, ezért megyek is pakolni, de még lesz következő bejegyzés is, a tapasztalatokról, életről, barátságról, lakóautózásról.

Egy nap tömény strandolás után úgy döntöttünk, hogy meglátogatjuk Velencét, amelyről számos útikönyv, cikk és útinaplós bejegyzés született már, éppen ezért nem fogom a Szent Márk teret és galambjait újfent dicsérni, meg a Sóhajok hidjának történetét elhárfázni. Bogica amúgy is utálja a madarakat, kivéve a papagájt ami egy macival alszik, de az egy másik történet.

A kemping elől indul busz, amely elvisz a hajóig, aztán a pár száz turista, mint valami modern hajós konkvisztádorok, a nyilt tengerről támadjuk meg Velencét. Nehezen haladunk a tömegben, inkább csak sodródunk velük, a különböző nációk egymásra taposva szürcsölik be a Szent Márk tér fennkölt nemtommijét. Nekem pedig csak úgy tűnik, és kövezzenek meg bátran a kultúrlelkek, de ez egy zsúfolt tér, kinaiakkal és galambokkal. Képrejtvény: keresd meg a szereplőket a zsúfolt városban!

Egy pocsék kávé egy elegáns teraszon, majd elkövetjük azt, amit ha más tett volna a helyükben, megköveztük volna sznobizmusért. De remélem megértitek, hogy többórás bolyongás után nem mertük megkockáztatni, hogy ismét egy pofás helyen együnk rossz pizzát. Éppen ezért az útikönyv ajánlása alapján mentünk hajóval kb 11 megállót, hogy aztán egy eldugott kapualj mélyén együnk egy finomat. Bogicát közben valami rajtaütésszerű kór támadja meg, amitől rosszkedvű lesz és jobban szeretne otthon vagy éppen egy sötétebb kapualjban szundizni, Monát kábé tizméteres magasságról eltalálja egy gonosz porszem, amely a szemébe kerülve ismét megrázó perceket okoz az előrenyomuló elit alakulatunknak. A képen: a női nem válságos percei a világ egyik legszebb városában.

Majd ismét 11 megálló vissza, de akkor már szálljunk át, menjünk át Murano szigetre, az még néhány tengeri mérföld vagy egyszerűen csak kurvasok hullám. Szabi szerint ide mindenképpen irjam be, hogy elhajóztunk a temetősziget mellett, amely érdekes és mint olyan, igen ritka, akárcsak az univerzumban Velence. A képen: ha zenekar lennénk és Velencéről készitenénk lakodalmas trashmetál albumot, ez lenne a boritója:

Odaérve, kicsit lelakottnak tűnik a Murano sziget, ki se szállunk, inkább hajókázunk körbekörbe, majd valahol kikötve egy búcsúbirra ettől a csodálatos várostól, aztán tipli haza a kempingbe. Szomszéd bácsiéknak a kötelező guten abend, majd lányok fekszenek, mi pedig beszélgetünk Szabolcsommal életről, barátságról, ijesztgetjük a szomszéd gyermeket, belepisálunk a tengerbe, elfogy egy üveg Jaegermeister, majd mikor kialszik a gyertya, de már hajnalodik, óvatos mozdulatokkal felmászunk a szolid kis fekhelyünkre, megvilágosodva.

Reggel a szokásos rituálé: Mona kávét főz, Bogica finom reggelit készit, a férfiak különböző hasznos dolgokat csinálnak, mint pl vécéürités, vizfeltöltés, azaz mindent ami a lakóautós élethez hozzátartozik, vagy éppen beszélgetnek életről, barátságról.

Kicsekkolás után egyenesen a francia Riviéra felé vesszük az irányt, ami 650 kilométerre van, az első 300 meglehetősen unalmas, majd Genovától a Földközi-tenger partján haladunk, viaduktokon és alagutakon keresztül. Mona nyüszit, így jelzi a veszélyt, Bogica alszik, a fiúk pedig Piszkos Fred, a kapitány hangoskönyvet hallgatnak vagy éppen Kispál és a Borz dalokat énekelgetnek, majd a lányok hezzávisitanak. A terv szerint Saint Tropez-ig megyünk le, ott kemping valahol, majd hétfőn meglátogatjuk gyermekkorunk kedvenc filmjeinek, a Louis de Funes-féle csendőrfilmeknek és természetesen az Emanuelle homokos tengerpartjának helyszinét. A képen: nem mindenki szereti az utazást a hátsó ülésen, azaz a konyhában.

Stábgyűlés a francia határ után, egy kis parkolóban, előkerül a laptop, gps, telefon, térkép, egyszerre pötyögünk négyen mint egy kis mobil irodában. Nehezen tudjuk eldönteni, melyik legyen, mire a Szabi által kinézett érdekes nevű kemping ismét előkerül, Mona rábök: nini, Camping la Mures! Persze hogy KempinglöMür, nem valami Marosmenti fenyveserdő, de ha már ilyen furi névrokonság, legyen ez az úticél. Így érkezünk meg késő éjjel a Mürbe, amely a német pontosságra kihegyezett Lidóhoz képest, hát hogyis fogalmazzak, laza. Először visszasirjuk a Lidó ügyes németes pontossággal kihelyezett kéztörlőit, a centire méretezett bokrokat, itt viszont minden franciásan sármos, mosolygós, lazázós, egyedül a 8 eurós internet-tarifa mutatja ki a karvalytőke fogafehérjét. Viszont, itt is ugyanúgy zúgnak a kabócák, és mi itt is ugyanúgy csücsülünk a sötétben és beszélgetünk életről, barátságról.

Holnapesti összefoglaló bejegyzésünk témája: hogyan csapattunk Saint Tropezban, kerülgettük a Porschékat, halászokat és ismét hajóztunk annyit, hogy már tiszteletbeli tengernagyi tisztségre is számithatnánk de jó nekünk az otthoni job. Plusz, összesűritett Cannes-i és Monte Carlóbeli élmények.

A csodálatos spagetti után alvás majd reggel ébredés következett, amelyet kis csapatunkban Mona szokott legelőször elkövetni. Ezt úgy érzékeled, hogy a lakóautó diszkréten megmoccan, majd katt (bedugja a kávépingvint az áramba) sssssssssssssssss (vizet tölt a pingvin pocakjába) rövid szszszkatt és brrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrzüüüü (lefő a pingvinből az életadó nedű). Ekkor vagy hozzávágsz valamit, vagy ha reggelit is szeretnél, akkor hagyod hogy pörögjön, előbb-utóbb kész lesz a rántotta de ilyen csak egyszer volt. A képen: a gyermekek körben ülnek és várják a kaját:

A sziklateteji kemping után letevegeltünk Jesoló környékére, ahol Európa legnagyobb autóskempingje volt a cél, a Marina di Venezia összbefogadóképessége kábé megegyezik a 16-os mikróéval, csak nem lépcsőházakban laknak az emberek hanem a lakóautójuk előtt boroznak kettesben. A bejáratnál szólnak hogy bocs, minimum 7 napot kell maradni, úgyhogy irány a második: Union Lido, négycsillagos kemping, befogadóképessége csak Daróc, de a körülmények így is ideálisak: óriási terület, homokos tengerpart, bevásárlóutcák, sőt a balatoni kacsának megfelelő kempingállat, a szimpatikus vadnyúl és mókus is be-benéz a kora reggeli órákban.

És hogyan zajlik egy nap a kempingben? Kora reggel csend van, némi gyereksirás meg kabócák éneke a fák tetején, ugráló nyuszik a fűben, a kövezett főutcán joggingolnak a szabadságoló bankszakemberek és öregedés elől menekülő nénik. A központi pályaudvar szerepét (input-output, értitek) a toalett játssza, ahol hotel minőségű felszerelés és patyolattisztaság uralkodik, hét és kilenc között viszont a borotválkozó Herren és a sminkelő Frauen módszeresen leamortizálják, majd bálnák ki a partra! Az alábbi képen: családi konfliktusok békés rendezése, tengeri környezetben.

A kemping domináns nyelve a német, de mi udvariasságból olaszul szólitjuk meg a személyzetet, és mivel Szabika az angolt kenivágja, Gergőke meg inkább az irodalmi németet, ezért gyakran fordulnak elő az olyan kérdések, mint: „Bongiorno, can You tell us, wo ist ein Lebensmittelladen?” És erre általában a válasz, heves gesztikulációkkal és hangosan: Si, si, unacucinadestrosinistro Florinoandiamoperuna stradadicentodimilla” majd miután ezt módszeresen elhadarta, odaordit két másik segitőnek akikkel hármasban egy nemzetközi, 3 nyelvű pantomim és activityelőadás keretében elmagyarázzák, hogy reggel felkelt a nap, de miért nem jött vajon Giorgio dolgozni, na nem baj, szóval a vegyesbolt, honnan is vannak maguk?” Majd újabb két kertész kapcsolódik be, az első kettő továbbhalad orditva, és máris dél.

Ezzel kapcsolatban a legérdekesebb élményünk, hogy ugye a lakóautó stabilitását a leereszthető lábak is adják, ezek viszont belesüppednek a homokos talajba, éppen ezért, mind a kedvenc sorozatunk két kis robotja, elindulunk talpfát keresni a százezer négyzetméteres dzsungelben. Persze, sehol egy térkő, fadarab, ezért megállitjuk a Markó Bélára hasonlitó kertész bácsit, hogy Bongiorno segnore, some Wood für die Unterstützung del Macchina aveti pe stoc? Activity, majd sorry seniore és el. Semmi gond, két flakon viz tágulási együtthatójának kiszámitása után eldöntjük, bizony a mi Kockánk maeste két teli vizesflakonon fog állni. Másnap reggel, tudjátok: ssss, brrr, bzzzz, kinézek: letéve két ügyes kis fadarab. Most már csak meg kell találjuk Béla bácsit, hogy grazie.

Este pezsgő életet él a kemping, mindenki felöltözik szépen, irány a központ, megtelnek a teraszok, majd 11kor mindenki tipli haza, a lakóautókra hegesztett sátrakban már kész a vacsi, égnek a karácsonyi égők, előkerül egy üveg bor, gyertya az asztalra és mélázgatva csücsülnek a sátor előtt és jóéjt kivánnak az előttük elhaladóknak. Társaságunkban Gergő tölti be a külügyminiszter, kérdezőbiztos és hivatásos dolgokatkölcsönkérő illetve szomszédmenedzser szerepét, mert mint azt valószinűleg tudjátok, ő szívesen beszélget emberekkel, dolgokról.

Aztán végre belefürödtünk a naplementébe, homokos tengerpart, monokiniző nagymamák, homokvárépités, szóval végre nyaralunk. Tegnap Velencében voltunk amely soha nem lesz a kedvenc városom mivel kevés igény mutatkozik a profi gumiszerelési szolgáltatásokra. Körbehajóztuk, részletek a következő bejegyzésben. Most szedelőzködünk, kicsekkolás majd irány a Riviéra!

A kölcsöncukros kávé után szedelőzködünk és indulás Szlovénia felé, tisztába tesszük az autót azaz leeresztjük a löttyöket, feltöltjük a tartályokat majd barátságos búcsú a nyugdijaskempingtől, amely barátságos de ingerszegény, még akkor is ha a sántakacsa néhanéha elhúz mellettünk, apró lábaival karikázva serényen a nádas felé. Ennyit a showelemekről, byebye Vonyarcvashegy.

Útirány Rédics, a határátkelő Szlovénia felé, amely ország utakból és dombokból áll. Már tudunk biztonsági övvel bekötve is szundizni hátul, rövid kávézós megálló Celjében amelynek számos nevezetessége van, nézzetek utána a neten, pl van egy kávézó amely udvarán áll egy fekete Elvis Presley-féle Cadillac. És ezzel elsoroltam Szlovénia legdurvább látványosságait, pályára fel, irány valami kimondhatatlan nevű településen fekvő kimondhatatlan nevű camping, az Adria partján. Ime az érdekfeszitő látvány:

Pár óra pályázás után, meg a Márai hangoskönyv kiröhögése és Fülig Jimmy kalandjainak meghallgatása után kisimult ráncokkal érkezünk Kimondhatatlan Nevű helységbe, a recepció melletti leállósávra be, aranyos Kimondhatatlan Nevű kislányka adja a térképet, mi pedig gyalogosan keressük a tenger mellett fekvő szabad placcokat a Kockának. Kiérve a tengerpartra, nagy csalódás. A part nem homokos, nem kavicsos hanem betonos, azaz óriási betonkockáról lehetne fejest ugrani a vizbe. Az is elég mocskos, hináros, posványos, shrekkes, na indulás tovább.

Aztán, előbújnak a négyenegydobozban életforma nehezebb momentumai, amikor egyikünk vezet, a másik navigál, ketten pedig felváltva mondják hogy „itt balra” „nemis, menjünk jobbra Kimondhatatlanvicébe” „akkor álljál meg” „persze, mindig neked kell legyen igazad” „drágám, két éve fújom hogy vágasd le a hajad” „bezzeg a középiskolába rám se néztél” és társaik.

Jó lenne átérni sötétedés előtt egy másik kempingbe, ahol nem betonos zsiros salátás olajos a tengerpart, éppen ezért Gergő turbóüzemmódba kapcsol, azaz 115-tel is megyünk néha. A konfliktus forrása igazából nem a végsebesség, hanem a kanyarban fellépő centrifugális illetve centripetális erőknek a női lélekre és rendszeretetre gyakorolt káros hatása. Pedig már Olaszországban krúzolunk, annyiban másabb mint Szlovénia hogy menet közben hátulról tol egy Alfa, előz egy 52 éves Fiat500, és jobbról beint egy vespás kismotoros amorózó, hogy basta! Ettől függetlenül, a női nem iránti hódolatunk jeléül óvatosan lépegetünk át Triesten, a kismotorosok káromkodását figyelmen kivűl hagyva bólogatunk a következő kemping felé.

A bólogatásról Gergő valószinűleg párezer kilométer múlva le fog szokni, a kifejezés annyit jelent, hogy pl kettesből hármasba való váltásnál nem vajpuhán viszi át a nyomatékot hanem picit jobban kihúzatja a wágent. De ne gondoljatok valami hétezerre, kedves lakóautós főbérlő nyugi, hanem csak lájtos 2500, a mindennapi Evó9-turbó-4x4-285lóerős járgányt viszont csak így lehet tolni, a turbódizel és az utasok kényelme viszont vajpuha, romantikus mozdulatokat kiván. Monácska persze több szent, illetve bibliai szereplőre való hivatkozással adja tudtára a choffeurnek, hogy a kurva anyja. Megszületik a jóöreg ifás aforizma modern átirata, mely szerint a lakóautó a leggyorsabb autó a világon, mert mindig ő megy a sor elején. Végülis, ide érkezünk: 

Este, még zárás előtt megérkezünk Santa Maria vagy Santa Senza Akarmicsoda helységbe, ahol 120.000 négyzetméteres kemping várja a fáradt dobozbanutazókat. Ez a vashegyi nyuggerkempinghez képest már sokkal olaszabb, a recepciós csajszi csodálkozik, hogy román papirokkal nem munkafelvételre, hanem nyaralni jöttünk. Kiválasztjuk a tengerre néző placcot fenn a szikla tetején, 150 méteres mélységben pedig ott a tengerpart. Holnap azt is megnézzük, gyermekek. De előtte még gyorsan előkerül a fagyasztóból a megfáradt utazók varázsitala, a jóöreg Jaegermeister, nagyon csúszik a sör, letámasztjuk a Kocka lábait, hogy ne imbolyogjon, a srácok pedig valami ismeretlen indittatásból főzni szeretnének. Éjszakai szerelés? No problem. 

Mire a csajok feleszmélnek, már rotyog is a kempinges babfőzelék. Újabb sörök, beszélgetés életről, barátságról, majd jóéjszakát. Mai napon semmi esemény, egész napos lazulás a strandon az ordibáló ragazzók között. Most fő a spagetti, megyek. Utolsó képünk cime: házimunka. 

Tegnap reggel hétkor indult a kéthetes klausztrofóbtúra, amikoris hétkor becsekkoltunk a királyi Vectrába, amely utazásunk egyik fontos szereplője, leirás: három liter, hat henger, szuperkényelem, állitható alsófelsőközépsőminden, sportgomb, hétkor bepöccintjük, és nem indul. Pár másodperc önfeledt káromkodás, de aztán beindul az anyahajó.

Reggel már ott állunk a lakóautóbérlő előtt, kis várakozás után megérkezik a Kocka. A tulajdonos Jani és turbófeltöltéses, hiperaktiv és hiperaranyos kisfia, Bence átadják az autót. Egyszerűnek tűnik, mégis a rengeteg tárolószekrény, kihúzható izémizé meg csövek és gombok feltérképezése időt igényel. Aztán, becuccolunk a kéthetes házunkba, bugyikák bal alsó kettes szekrény, sör a hűtőbe. Jani türelmes, mindent elmagyaráz, minden passzol és úgy van, ahogy megegyeztünk. úgyhogy mindenkinek ajánlom a Safir kft-t. 

Röfröfröfröf, indulás, Szabi vezet, az autó kicsit szokatlan, kicsit imbolyog, de nagyon feelinges az utazás a lakóautóban. Mondjuk, a lányoknak hátul kicsit vonatos, különösen hogy egymással szemben beszélgethetnek életről, barátságról, az első üléseken viszont szól a Tankcsapda, napszemüveg, és toljuk ezerrel. Illetve bocs. Száztizzel.

Első állomásunk, röpke tiz kilométerrel az indulás után: gyorsétterem, mert már dél van, jó ebédhez szól a börger, majd nagybevásárlás a Tescóban. Röpke két óra alatt meg is van, a gyomorban a szorongató érzés, hogy valami kimaradt. Nyugodtság van Gergőkém, na de milyen sört vegyünk?

Bepakoláskor folyamatosan az az érzésünk, hogy már nem fér be semmi, és a következő köbméter konzerv bepakolása után is ugyanannyi hely marad. Valahogy ellentmond az e=mc négyzetnek, de ki számolja.

Pár óra múlva érkezünk meg a Balatonra, az Áron által ajánlott Vonyarcvashegyi Park kempingbe, kipakolás, első sör. Körülöttünk nádas, néhány kacsa, amelyekből az egyik sánta. Ettől függetlenül nem kacsát vacsorázunk, hanem sétálva, tehát nem autóval, motorral, repülővel hanem a nyolc pici lábunkkal gyaloglunk el a közeli, Fészek nevű étterembe, ahol a négyszemélyes Gergőszülinapi vacsit fogyasztjuk el, valami borzalmas helyi sörrel, majd vissza a kempingbe, vár a Balaton és az Amstel. Egy kis üvegtigris feeling: 

Aztán, a lemenő nap fényénél ülünk Szabikával a nádas mellett, nyilik az ajtó, és a kemping kellős közepén érkezik a szülinapi erdei gyümölcsös sütitorta, gyertyával frankón, csak úgy néz a kacsa a nádasból.

Az első éjszaka még szokatlan, kicsit szűk a hely és mivel dögök voltunk leereszteni a lakóautó lábait, minden egyes testmozgásra enyhe lakóautófenékriszálással reagál. Így pontosan tudjuk, hogy párunk épp mikor fordul a másik oldalára, éjszakai hangaláfestésnek pedig remekül működik az Igy jártam anyátokkal első hét része, amelyet (mivel ezt is dögök voltunk beállitani) a laptop egész éjszaka ismételt.

Most pedig itt csücsülünk a ház előtt, a recepción, a szomszédoktól kaptunk egy kis cukrot a kávéhoz, mindenki guten morgent köszön, mi pedig lassan szedelőzködünk és indulás Szlovénia felé.

A tévében épp Jockey Ewing durcáskodik, Gergő leadta a téligumi megrendelőt, Manócska kitakarította a lakást, ami kábé annyit jelent mint ha elhordanád a Keopsz piramist a sarokig. Bogicáék éjjel lagziban voltak innen kb 500 kilométerre, és hamarosan indulnak hazafelé hogy aztán megtömjük az anyahajót. De mivel is? Íme a szükséges dolgok listája a lakókocsis utazáshoz: 

Lakókocsi: abszolút szükséges. Holnap reggel vesszük át, bele kerül:
Edények: tányér, evőeszközök, serpenyő, konzervnyitó, fűszerek, Stahl konyhája. 
GPS: kettő darab, hogy tudjunk összeveszni az adatokon, majd papir térképről eligazodni. 
Elsősegély csomag: ha véletlenül beleejtjük a GPS-t a serpenyőbe
Gumikesztyű: vécétakarításhoz és kaszinóban a fehér kesztyűt helyettesíteni
Olló, zsinór, spárga: dolgokat összekötni és szétvágni, vagy részegen bármire
Szigszalag, csipesz: józanon is, bármire
Manikűr készlet: autópályán remek szórakozás a hátsó üléseken az önfeledt manikűrözés! 
Szerszámkészlet: autópályán remek szórakozás az autó alatt az önfeledt motorszettelés! Fényvisszaverő mellény és szerelőkesztyű: autószereléskor és dárenbész partikon kötelező. 
Kerti csű és 9-es csatlakozó: amikor a lakóautóval rácuppanunk a kemping csöveire. 
Kempingasztal plusz székek: a lakóautó előtt felállítandó, ún. recepció bútorzata lesz. 

Elektricity in da house: hosszabbító, szivargyújtós neon, elemlámpa és egy csinos fejlámpa, a hosszú estékre amikor a 9-es csatlakozót keressük a sörösdobozok között. 
Tartalék ivóvíz: gőzöm sincs mire lehet használni, de majd beírom. 
Ruhaszárító: gőzöm sincs mire lehet használni, de majd beírom. 
Tyúkbelek: az előző bejegyzésben említett kommunikációs eszközök árammal való feltöltésére, ipodok és laptopok etetésére.
Pingvin: kávéfőzésre használható, pingvin vagy inkább FOCA formájú alkalmatosság. 
Takarítószett: felmosó, lapát, seprű, szemeteszsák, szivacsok, unidentified flying objects
Konyhai segédeszközök: minden, amit Stahl Judit műsorában láttál, főző gyerekek nélkül. 
Ágynemű: ha túl hideg lenne a recepción, mikor pálinkázunk a szomszédokkal. 
Telefonokhoz fülhallgató: ha túl sokat pálinkáznánk a szomszédokkal
Szúnyogriasztó: ha túl keveset pálinkáznánk a szomszédokkal
Fényképezőgép: gőzöm sincs mire lehet használni, de majd beírom. 
Tű, cérna: biztos valami szerepjátékhoz kell. 
Társasjátékok: magyar kártya és a Gergő által oly kedvelt Cattan, valami faszom erdőjáró telepesekről szól akik gombából főznek rézkardot és medvékkel harcolnak papíron.

Na és lássuk a legfontosabb dolgokat: 
Zene, ebben a jelszó: két hétre elegendő MR-kettő. Társaságunk férfitagjai körében népszerű, máshol viszont kurvára nem ismert dallamok, az Akusztik vendégeinek friss és ropogós és érdekes előadásában. Bár valószínű, hogy a hölgyek nem fognak ennek nagyon örülni, viszont párezer kilométert ki lehet bírni pár giga akusztik-feldolgozással. 

De lesz a playlisten az újonnan felfedezett Intim Torna Illegál, a depressziv Vad Fruttik, a szuggesztív Carbonfools, a  gitárosnépzenés Napra, a csodálatos PalyaBea, a füstös  Copy Con, a lájtos Maszkura meg Tücsökraj, és minden valószínűség szerint Monácska is becsempészi az Alice Cooper cédéjét meg a reszelős AC/DC-t, meg a többi zsíroshajú sörszagú rockzenét, amelyeket amúgy szeretünk, de az Isten szerelmére, nem tankkal megyünk kirándulni hanem lakókocsival, ahhoz inkább valami lazaság illik, nem? Ahogy egy kedves robot barátom mondaná: OMÖFÖGÖ! OMÖFÖGÖ! Szóval, háború lesz. 

Breaking news: a várakozásoknak megfelelően vasárnap délben fél egykor Manócska bejelentette, hogy ÁÁÁÁ!%"%I)'ÁÁ"%+Í+%+"+%2+ÁÁ nem fogunk a bőröndökbe meg az autóba beférni! Nem is számítottam másra. 

Bár csak hétfőn reggel indulunk, ma már teljes fordulatszámon pörögtünk, ami azt jelenti hogy felváltva telefonálunk egymásnak, hogy "csipeszből hányat vegyünk?" vagy "Neutrobiprobutalináz gyógyszert azért ugye teszünk?" Hát persze. A raklap sör alá. 

A nap kronológiája: a négyesfogat férfitagjaira hárult ma az a nemes feladat, hogy amit az elmúlt hónapokban, hetekben és napokban elmulasztottak, azt bepótolják. Hogy pl basztak elmenni valami közjegyzős papírt kitölteni a kicsi kis cégüknél, meg hogy kifizetni a februári (!!!) közüzemi számlákat és szerezni egy rohadt tetőcsomagtartót a királyi Vectrához. Meg ezer másegyéb. Kávézgatni, például. 

Éppen ezért, a kötelező napi kávézás után lazán becaplattunk a zsúfolt közjegyzői irodába, átverekedtük magunkat a közös telek miatt anyázó nagymamákon és lebaszkuláltuk a papírokat. Közöltük a hölggyel hogy jólenne ha ma kész lenne, ő megígérte hogy mindent megtesz, mi pedig megígértük hogy jókisfiú módjára még ma visszamegyünk a papírokat aláírni. Mondanom se kell, ez azóta se történt meg. 

Lett viszont tetőcsomagtartó! Tudom, ez nem túl hangzatos szalagcím pl a  Blikkhez, hogy BereczkiButkáék találtak maguknak tetőcsomagtartót, ha viszont a T. Blikk szerkesztők tudnák, hogy ez mekkora meló, biztos paparazzóznák a tetőcsomagtartó-árusokat. Röviden annyi, hogy a királyi verdára nem passzol akármilyen csomagtartó, na meg annak a tartója is fontos, a tetőcsomagtartó-tartó. Az két vasrúd kapcsokkal amely amúgy nincs.

Egy mondatban, figyejjé: miután kiderült, hogy a Robi apósának a csomagtartótartója nem passzol a Vectrára meg a Joe csomagtartójához, Bogica szólt Áronnak aki felhívta Ateket, de ő épp otthon fekszik, ezúton is gyógyulást, ő rábízta Danteszre, aki épp Gergő mellett állt a gumiszervizben, Gergő felvette a Szabi Vectrát, majd megkeresték a csomagtartókulcsot majd a csavarokat, de ekkor megjött Áron és felkerült a tartótartó, onnan már csak Attilával mentünk át Joe portájára a tartóért, majd az egészet leszereltük mert a királyi Vectra holnap esküvőn kell prezentáljon és gondolom a videós nehezen tudná kidugni a fejét a tetőcsomagtartón keresztül.

Stábgyűlés: a menetrendszerinti péntek esti kertiparti helyett ma szervezéssel és a hölgyek nyaralási témájú műkörmének nézegetésével töltöttük a naplementét. Hogy ez mit jelent pontosan? Társaságunk és talán a világ egyik elsőszámú műkörmöse, a Butka Boglárka (a Gergő húga, a Mona sógornője, nem összetéveszteni Főszereplő Boglárkával és Bereczki Barbarával!) szóval Boglárka szenzációs műkörmöket készített a csajoknak, fotó is lesz hamarosan. A beszélgetés közben nagyon kellett vigyáznunk, hogy ne nagyon beszélgessünk egymással, meg a gyermekkorról, mert akkor mit fogunk disputálni két hétig, egy dobozban? 

Holnapi teendők: Gergő már reggel elhúz, hogy még néhány kedves gumiabroncsot vásárló kliensét fogadja pólóban és rövidnadrágban, meg hogy ne kelljen takarítson. Monácska bevásárol, takarít, mos, ismét bevásárol, szóval csupa öröm és boldogság, Bogicáék menyegzőre mennek, és a gyöngyöző húsleves kavargatása közben is csak arra gondolnak, hogy a lakóautóban vajon lehet töltöttkáposztát főzni? Ha nem, bontunk egy sört. Következzen egy életkép, egy nem is olyan régi kőrösparti nyaralásból: 

De, vasárnap újra feltesszük a tetőcsomagtartót és a tetőcsomagtartótartót és irány Budapest, ott Vectra le, lakóautó fel, makramé terítő be, református falinaptár be, fikusz filadendron be, nippek a tévé tetejére fel, raklap sör be, MR2 Akusztik play, és indul a nyár! 

Az elmúlt napokban kicsit lazábbra hagytuk a lakókocsis témát, mert napjaink enélkül sem voltak éppen unalmasak: befigyelt egy egyhónapos gyorsulási verseny-szervezés, azaz pörögtünk naphosszat a városban majd a reptéri betonon. Ahol szintén lakókocsiban volt a stáb főhadiszállása, de azért az csak más feeling. Szervezés közben pedig csak annyiban érintettünk a lakóautós témát, hogy kávé mellett pár másodpercig magunk elé meredtünk és kiszámoltuk: még 18 nap és indulunk! Na, itt az ideje bemutatkozni: 

Szabolcska: mackótermetű és lelkületű vállalkozó. Szerteágazó kereskedelmi tevékenységéből mi csak az egyharmadot, a RedHat café finom kávéját élvezzük, mert sem professzionális gépi takaritásra, sem piros flössre nincs szükségünk. 
Különleges képessége: mulatérozás estétől reggelig, vagy délelőttig, esetleg másnap délig. Max délutánig. 
Fegyverzete: rövidnadrág, papucs, kishúg. 
Kommunikációs szupereszközei: iPhone 

Bogica: főállásban királylány, amúgy pedig biztositási és logisztikai és kedvesség ügyintéző a helyi Opel márkaképviseletnél. 
Különleges képessége: menetrendszerinti elalvás este tízkor bármilyen zavaró körülmény között, legyen az sörözés vagy lövészárok. 
Fegyverzete: dekoltázs, konfliktus vagy világégés esetén durcás tekintet 
Kommunikációs szupereszközei: kicsi aranyos telcsi, direkt Facebook gombbal. 

Monácska: rádiós hirszerkesztő és maratoni kutyasimogató. Társaságunk anyatigrise és lelkiismerete, határozott mint egy nindzsatigris és érzelmes mint egy málnás süti. 
Különleges képessége: 285 lóerős autóban, mocskosul káromkodva, dinamikusan hazavezetni, részeg férjével a jobb első ülésben. 
Fegyverzete: székely lelkület és életérzés, ez állitólag mindentől megvéd. 
Kommunikációs szupereszközei: aranyos telcsi, meg a hírek, 5 perccel egész előtt. 

Gergőcske: civilben gumiabroncsokat árul, de volt már tördelő és zsinagógában működő művészeti központ adminisztrátora is. Hobbija az autóverseny szervezés, illetve bármilyen faszság ami kizökkenti a napi rutinból. Határozott mint egy málnás süti, érzelmes mint egy rotációs kapa. 
Különleges képessége: órákon át képes beszélgetni életről, barátságról, vagy bármilyen témáról, kisbarátokkal, ismerősökkel vagy éppen ismeretlenekkel. 
Fegyverzete: a szavak ereje. 
Kommunikációs szupereszközei: Blackberry, wordpress, twitter, facebook, joomla, de hamarosan jöhet a postr, tumblr vagy kommunikációra idomított vadászgörény is. 

Végezetül: lájtos életkép a horvát tengerpartról, éjszakai bevetésen. 

Ma délután tartottunk egy stábgyűlést, pontosabban a nyolcadikat, megírtuk a szükséges dolgok listáját, a gumikesztyűtől az útikönyvig, kicsit bonyolítja a helyzetet hogy Szatmárnémetiből Budapestig, a lakóautó élőhelyéig négyen a kétheti cuccot a királyi Opel Vectrával visszük fel, tetőcsomagtartóval, gondosan kihamuzva az ablakon mert ha begyúl, beleég az ölünkbe a hálózsák. A helytakarékosságot már a lakókocsi előtt 400 kilométerrel kipróbáljuk, éppen ezért felváltva írjuk be és töröljük ki a listáról a cuccokat, mint négy modernkori Noé, hogy most akkor vigyük a saját kávéfőzőnk? Kár lenne a pingvint itthon hagyni... 

Ma ismét egy lépéssel közelebb kerültünk a lakóautós nyaralásunkhoz: Szabika és Gergőcske ma átutalta az előleget a lakóért, most már remélhetőleg nem fogunk meghátrálni. Igy elméletben két hétig mienk egy Chausson Flash O3 fedőnevü csodajárgány, benne minden széppel és jóval.

Közben egész nap rohangáltam és azon töprengtem, milyen is lesz az utunk. Bevallom, vannak félelmeim, a legtöbb a "fürdőszobában" zajló tevékenységgel kapcsolatos, elképzeltem, amint egyikünk pl áll a zuhany alatt, a másik meg tőle fél méterre süti a rántottát...vicces lesz. Persze Boglárkával már azt is megvitattuk, hogy milyen módon fizetjük le majd a benzinkutasokat egy konnektorért, ahová bedughatjuk a hajszárítót, és hogy viccesen fogunk kinézni a kempingben kezünkben egy hajvasalóval. A fiúk természetesen ebbéli aggályainkat egy "meglásd, pucuka, jó lesz!" felkiáltással nyugtázzák, mert szerintük minden a legnagyobb rendben lesz. Lényegében úgy készülünk erre a két hétre, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy 4 emberke nekivág a világnak nulla lakókocsis tapasztalattal...mondjuk, lehet, hogy az is.

Közben érkeznek a tanácsok, ötletek, hozzászólások a lakóautó klub tagjaitól, mindenki nagyon aranyos és kedves, ők már tudják mivel jár ez az egész. Mi pedig majd megtudjuk és vagy beleszeretünk ebbe a különc kis világba, vagy pedig ezentúl messzire elkerüljük még a buszokat is, nemhogy a lakóautókat. Bő egy hónap és kiderül.

Addig Bogicával még aggódunk egy kicsit, a fiúk tervezik az útvonalat, én pedig ma láttam egy vagány kis kempingszéket, lehet holnap megveszem. Mert már ilyeneken töröm a fejem.

Ez a nyaralás is úgy kezdődik, mint bármelyik más: ültünk négyen a konyhában, elpakoltuk a pizzásdobozokat, előszedtük a sarokból pislogó laptopokat, rágyújtottunk és kezdődött a fejben-nyaralás, azaz: merre menjünk idén nyáron? 

És jutott eszünkbe számtalan szebbnél-szebb gondolat, hogy milyen jó lenne ismét lépkedni a kavicsos horvát tengerparton, meg hogy talán nem is olyan balkán az albán. Kedvezményes all-inclusive fetrengés a büféasztal előtt, nos ehhez még túl fiatalok vagyunk, a nyári fesztiválokhoz talán meg túl öregek és kényelmesek, Tunézia már lejárt lemez, és így soroltuk az opciókat, majd Manócska megírja, hányat és milyen okból vetettünk el. 

Aztán, ahogyan az amerikai westernfilmekben, Szabi mélyet szippantott a cigarettából, kimondta a mágikus "van egy ötletem" mondatot, majd komótosan elnyomta a csikket a hamutartóban. Kaján mosoly, feszült pillanatok, csak úgy reszketnek a bögrék a mosogatókagylóban. "skacok, miért nem bérelünk ki egy lakókocsit?" 

Na, innen indul a sztori és ezen a helyen követhetitek az eseményeket, alaposan dokumentálva, a beszerzendő papírtányéroktól egészen addig, amikoris leadjuk az autókulcsot a lakókocsiparkban. Ja, amúgy tök uncsi lesz, sörözni fogunk meg kanyarogni Európában. 

Következő bejegyzésünkben bemutatkoznak a szereplők, indul a keresési akció, Boglárka már aggódik, érkeznek az ajánlatok, újabb és újabb szavakat tanulunk, mint pl a biwakolás. Manócska közben pajtásokra lelt a lakóautósok fórumán, ők pedig készségesen válaszolgatnak a kezdő kérdéseinkre, hogy pl hányszor kell üríteni a vécétartályt. 

Egy hónap múlva indulás! Igen, tudom, mások űrhajókat lőnek fel ennyi idő alatt, azt mi is tudnánk de a lakóautózás biza, az komoly dolog.