Egy nap tömény strandolás után úgy döntöttünk, hogy meglátogatjuk Velencét, amelyről számos útikönyv, cikk és útinaplós bejegyzés született már, éppen ezért nem fogom a Szent Márk teret és galambjait újfent dicsérni, meg a Sóhajok hidjának történetét elhárfázni. Bogica amúgy is utálja a madarakat, kivéve a papagájt ami egy macival alszik, de az egy másik történet.
A kemping elől indul busz, amely elvisz a hajóig, aztán a pár száz turista, mint valami modern hajós konkvisztádorok, a nyilt tengerről támadjuk meg Velencét. Nehezen haladunk a tömegben, inkább csak sodródunk velük, a különböző nációk egymásra taposva szürcsölik be a Szent Márk tér fennkölt nemtommijét. Nekem pedig csak úgy tűnik, és kövezzenek meg bátran a kultúrlelkek, de ez egy zsúfolt tér, kinaiakkal és galambokkal. Képrejtvény: keresd meg a szereplőket a zsúfolt városban!
Egy pocsék kávé egy elegáns teraszon, majd elkövetjük azt, amit ha más tett volna a helyükben, megköveztük volna sznobizmusért. De remélem megértitek, hogy többórás bolyongás után nem mertük megkockáztatni, hogy ismét egy pofás helyen együnk rossz pizzát. Éppen ezért az útikönyv ajánlása alapján mentünk hajóval kb 11 megállót, hogy aztán egy eldugott kapualj mélyén együnk egy finomat. Bogicát közben valami rajtaütésszerű kór támadja meg, amitől rosszkedvű lesz és jobban szeretne otthon vagy éppen egy sötétebb kapualjban szundizni, Monát kábé tizméteres magasságról eltalálja egy gonosz porszem, amely a szemébe kerülve ismét megrázó perceket okoz az előrenyomuló elit alakulatunknak. A képen: a női nem válságos percei a világ egyik legszebb városában.
Majd ismét 11 megálló vissza, de akkor már szálljunk át, menjünk át Murano szigetre, az még néhány tengeri mérföld vagy egyszerűen csak kurvasok hullám. Szabi szerint ide mindenképpen irjam be, hogy elhajóztunk a temetősziget mellett, amely érdekes és mint olyan, igen ritka, akárcsak az univerzumban Velence. A képen: ha zenekar lennénk és Velencéről készitenénk lakodalmas trashmetál albumot, ez lenne a boritója:
Odaérve, kicsit lelakottnak tűnik a Murano sziget, ki se szállunk, inkább hajókázunk körbekörbe, majd valahol kikötve egy búcsúbirra ettől a csodálatos várostól, aztán tipli haza a kempingbe. Szomszéd bácsiéknak a kötelező guten abend, majd lányok fekszenek, mi pedig beszélgetünk Szabolcsommal életről, barátságról, ijesztgetjük a szomszéd gyermeket, belepisálunk a tengerbe, elfogy egy üveg Jaegermeister, majd mikor kialszik a gyertya, de már hajnalodik, óvatos mozdulatokkal felmászunk a szolid kis fekhelyünkre, megvilágosodva.
Reggel a szokásos rituálé: Mona kávét főz, Bogica finom reggelit készit, a férfiak különböző hasznos dolgokat csinálnak, mint pl vécéürités, vizfeltöltés, azaz mindent ami a lakóautós élethez hozzátartozik, vagy éppen beszélgetnek életről, barátságról.
Kicsekkolás után egyenesen a francia Riviéra felé vesszük az irányt, ami 650 kilométerre van, az első 300 meglehetősen unalmas, majd Genovától a Földközi-tenger partján haladunk, viaduktokon és alagutakon keresztül. Mona nyüszit, így jelzi a veszélyt, Bogica alszik, a fiúk pedig Piszkos Fred, a kapitány hangoskönyvet hallgatnak vagy éppen Kispál és a Borz dalokat énekelgetnek, majd a lányok hezzávisitanak. A terv szerint Saint Tropez-ig megyünk le, ott kemping valahol, majd hétfőn meglátogatjuk gyermekkorunk kedvenc filmjeinek, a Louis de Funes-féle csendőrfilmeknek és természetesen az Emanuelle homokos tengerpartjának helyszinét. A képen: nem mindenki szereti az utazást a hátsó ülésen, azaz a konyhában.
Stábgyűlés a francia határ után, egy kis parkolóban, előkerül a laptop, gps, telefon, térkép, egyszerre pötyögünk négyen mint egy kis mobil irodában. Nehezen tudjuk eldönteni, melyik legyen, mire a Szabi által kinézett érdekes nevű kemping ismét előkerül, Mona rábök: nini, Camping la Mures! Persze hogy KempinglöMür, nem valami Marosmenti fenyveserdő, de ha már ilyen furi névrokonság, legyen ez az úticél. Így érkezünk meg késő éjjel a Mürbe, amely a német pontosságra kihegyezett Lidóhoz képest, hát hogyis fogalmazzak, laza. Először visszasirjuk a Lidó ügyes németes pontossággal kihelyezett kéztörlőit, a centire méretezett bokrokat, itt viszont minden franciásan sármos, mosolygós, lazázós, egyedül a 8 eurós internet-tarifa mutatja ki a karvalytőke fogafehérjét. Viszont, itt is ugyanúgy zúgnak a kabócák, és mi itt is ugyanúgy csücsülünk a sötétben és beszélgetünk életről, barátságról.
Holnapesti összefoglaló bejegyzésünk témája: hogyan csapattunk Saint Tropezban, kerülgettük a Porschékat, halászokat és ismét hajóztunk annyit, hogy már tiszteletbeli tengernagyi tisztségre is számithatnánk de jó nekünk az otthoni job. Plusz, összesűritett Cannes-i és Monte Carlóbeli élmények.
