Tanulmányi kirándulásunk következő epizódja már a francia Riviérán játszódik, kiindulópontja az a kemping, ahol a tulaj cigivel a szája sarkában viccelődik a vendégekkel, az étterem főnöke pedig együtt énekel velük az asztaloknál és hasonló bohóságok. És bár nem olcsó a sör, de már tuti, hogy a paradicsomba jutottunk: homokos tengerpart a csajoknak, biére la pression a fiúknak.
Első napi kirándulásunkat Port Grimaudban kezdtünk, amely az eddigi legszebb városka, amelyben jártunk, Velencét is beleértve: pálmafák, házacskák és köztük apró csatornák a yachtoknak. Innen indul a Saint Tropez-ba tartó hajócska, amelyről aztán átszálláunk az igazira, majd kerülgetve a milliós tengerjáró yachtokat, hamarosan kikötünk Saint Tropezban.
Amely pont olyan, mint ahogy elképzeltük: napfény, szűk utcák, gendarmerie, ismét yachtok, métázó öregemberek a parkban, shoppingoló középkorú madame-ok és yachtokat bámuló messieu-k. Kicsit levon az élvezeti értékből a tizpercenként induló és megálló eső, egyik hajóról le, a másikba be, keringünk órákat a Louis de Funes-filmek helyszinein majd vissza Port Grimaudba. Séta a tengerparton hazáig, ugyanott ahol Brigitte Bardot mászkált lenge ruhácskában vagy éppen ahol Lüttyő felügyelő kergette a gonosz virágtolvajokat. A képen: részlet a tizperces zuhéból.
Másnap Mona már korábban berittyenti a kávégépet, hiszen Monacó vár, ezúttal viszont nem hajóval vagy kockaformájú mozgó lakással, hanem busszal majd vonattal támadjuk meg a gazdagság fővárosát. Egy kicsibusz, egy nagyobb busz, egy személyvonat és egy gyorsvonat felhasználásával délre érünk Monte Carlóba, amely egy öböl, körbekeritve luxussal. Fel a hegyre, el a kaszinó előtt, benéz az alagútba, be a McDonaldsba, mert ugye a környéken kapható langusztás-epres degusztációs menüket nem a mi pénztárcánkhoz szabták. A képen: AZ a bizonyos kanyar, mi szimulátorozunk.
Luxusautófelhozatal kábé mint kilencvenben a turbórágók időszakában, amikor azt hasonlitottuk hogy a Lamborghini erősebb-e mint egy De Tomaso Mangusta. A képen: ami itthon luxus, az ott taxi.
Ettől függetlenül, és ezt nem felvágásból mondom, de annyira nem nagy és csillogó és truváj, mint ahogyan azt a tévében láttuk vagy ahogyan vártuk. És ahogy a Hunter S Thompsonra hasonlitó kempingtulaj is elmondta (igaz hogy franciául) de pontosan két órát töltöttünk el az aranyporban, majd tipli haza, a mi kis drága kempingünkbe, ahol nincs vécéülőke de a szomszédaink méta bajnokságot rendeznek délután mi pedig nézhetjük őket sörrel a kezünkben.
Cannes már franciább, a brasserie előtt csücsülő emberek lógatják le a lábukat az utcára, kötelező fotózkodás azon a bizonyos vörös szőnyegen, egy kis tengerbe láblógatás majd gyorsvonat, személyvonat, valahol megáll. Egy bohókás buszos utazás (azaz, felveszünk minden jó csajt) végén újra a kempingben, már nincs erőnk főzni, hanem becsekkolunk minden idők legmulatságosabb és legközvetlenebb étteremtulajához, aki szaladgál az asztalok között, udvarol a feleségeinknek, énekel kicsit majd megy tovább. Lassan sejtem, melyik népről mintázta Rejtő a hőseit, csak épp a tulaj közli hogy „my friends, ich bin ein echter italiano”. Ezt bebizonyitandó, énekel valami olaszt a szomszéd asztalnál majd szalad tovább.
Utolsó napunk a Riviérán úgy kezdődött, hogy leköltöztünk a tenger partjára, konkrétan 15 méterre tőle, ez romantikus és praktikus szempontokat figyelembe véve is remek ötletnek bizonyult: az éjszakai fürdéshez, na meg hogy napközben is feljárjunk az autóhoz egy kis hideg sörért, vagy éppen főzni egy babgulyásos csülkös csilis krumplis izét, uborkával.
Közben, nem csak jó dolgok történnek: egyik előző este akkora eső esett, hogy leszakadt a lakóautó napernyője, amelyet a szakszerviz se tud megoldani, így ki sem lehet bontani, ettől szomorkodunk viszont ezen a helyen csak kéne valami árnyék. Komámasszony, húzzunk spárgát, így mondja a népdal is, így összekötjük a lakóautót a villanyoszloppal és a pálmafával, ráteritjuk a lepedőket csipesszel és már kész is a Robinson Crusoe-dijas épitmény. Majd újra strand, este Elvis-imitátor énekel a helyi korcsmában, mi pedig készülünk a hazaútra. A képen: komáék épitenek és végre egy közös kép:
Most reggel van, utolsó álmos kávézgatásunk az aranyhomokban. Kicsekkolás, vizleeresztés, cuccok rögzitése, feltöltés, doboz-takaritás majd Olaszország, Szlovénia és Magyarország, kicsit módosult a terv igyanis reggelre kell Pesten legyünk, hogy a tetőt még tudják szervizbe vinni.
Úgyhogy bye-bye Aranypart, szomszédok, sármos tulaj, bolond lány, énekes éttermes, ülőke nélküli vécék, hangyák, kabócák, biztosan visszajövünk.
Most vár ránk egy erős 1500 kilométer, felváltva vezetünk majd és valahol Magyarországon bivouacolunk majd, ez azt jelenti hogy nem kempingben hanem a vadregényes magyar autópályapusztán fogunk éjszakázni. Kicsit stresszes, ezért megyek is pakolni, de még lesz következő bejegyzés is, a tapasztalatokról, életről, barátságról, lakóautózásról.
